Szentlászló értékei
SZENTLÁSZLÓ RÖVID TÖRTÉNETE
Írásos forrásokban először 1237-ben bukkan fel. Az adományozó Szent László király tiszteletére nevezték el a falut, aki egyben a település védőszentje is. Az Árpád-korban fejedelmi szolgáló népek, kanászok lakták, melyet Szent László a pannonhalmi bencés apátságnak adományozott 1333-ban.
A török hódoltság alatt valószínűleg nem volt folyamatosan lakott hely. 1549-ben 5, ebből 3 szegény portát írtak össze. 1554-ben 8, 1571-ben 4 családfő adózót tüntet fel az összeíró. A 18. század elején magyar-horvát lakosság vegyes lakosság élt itt. 1720-ban 4 jobbágya volt, ebből 2 magyar és 2 tót nemzetiségű. Az úrbérrendezéskor földesurának, Festetics Lajos grófnak 19 örökös jobbágy adózott. 1774-ben németeket telepített be a gróf, a régi népességet pedig Toponárra telepítette át. Ezek közül többen visszaszállingóztak. Az ősi, magyar nevű családok is beszéltek németül. A 19. század második felében újra terjedt a magyar nyelv.
Lakosságszáma 1785-ben közel 500 fő körül alakult, míg 1900-ra felülmúlta az 1000 főt. Népességének fejlődésére negatívan hatottak a világháborús események. 1944 őszén a Volksbund tagjai közül néhányan elmenekültek, a többieket pedig 1946 januárjában telepítették ki jobbára a Német Demokratikus Köztársaságba. Helyükre részben a jugoszláviai Nasice vidékérők és a szlovákiai Naszvadról jöttek magyar családok. Ezeket a telepítéseket a közeli puszták: Kisszentlászló és Ritics egykori cselédjei egészítették ki.
A falu birtokosai között voltak a Széchenyiek, a Festeticsek és a Bolzák.
1959-ben a településhez csatolták a korábban Szulimánhoz tartozó Zöcsketelepet.
A falu határában elpusztult falvak: Almamindszent, Fíz, Remetefalva.
LÁTNIVALÓK
Épített örökség
Csuhémúzeum és Népművészeti Alkotóház
A Csuhémúzeum közel 250 darabos gyűjteményében a hazaiak mellett felvidéki, erdélyi és kárpátaljai alkotások is találhatóak. Régen, mikor kézzel szedték a kukoricát, és otthon fosztották, a csuhélevelek közül kiválogatták a szép fehér és puha darabokat. Ezekből készítettek használati tárgyakat és játékokat.
Vargha Károly Kulturális Központ
2017. áprilisában az Önkormányzat egy új Kulturális Központot alakított ki – a település központi helyén-, ahová a könyvtárat is áthelyeztük, valamint itt kapott helyet az nyugdíjas klub, edzőterem és a Baba-mama klub is. Az iskola és az óvoda a közelben található, bővíteni szeretnénk a feladatköröket (előadások, tanfolyamok, játszóházak, kézműves foglalkozások, KönyvtárMozi stb.) Továbbá a Kulturális Központban került kialakításra Jambrich Liza helyi keramikus művész állandó kiállítása, Dr. Vargha Károly Zselic kutató emlékszobája és Szirmayné Bayer Erzsébet festőművész festményei is itt kerültek elhelyezésre, mindketten falunk híres szülöttei voltak. A Kulturális Központot Dr. Vargha Károlyról nevezte el az önkormányzat.
A Kulturális Központ egy többfunkciós intézmény. A lakosság számára biztosítja a könyvtári és közművelődési szolgáltatást. A Kulturális Központ létrehozásával azt szerettük volna, hogy megfelelőképpen legyen biztosítva a könyvtár, a klubok, a közösségi színtér, edzőterem. A Kulturális Központ egy központi helyre kerülésével (óvoda, iskola, napközi, háziorvos, plébánia hivatal, templom) biztosítva van a felnőttek és gyerekek számára a könyvtári – és szabadidős foglalkozások, (kézműves lehetőségek, klubfoglalkozások stb).
Tájház, Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény
A település Tájháza 2003-ban nyílt meg. Az épület a helyi német építészeti stílus jegyeit hordozza. Tulajdonosa Stefan Fath, németországi lakos, aki visszavásárolta a nagyszülői-szülői házat, majd felújíttatta. Három helyiséget adott át az önkormányzatnak a Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény kialakítása céljából. A kiállítás létrehozása dr. Lantosné Imre Mária néprajzkutató irányításával történt. Az első helyiségben írásos és képi anyag mutatja be a tablókon és tárlókban a németség és az idetelepített felvidéki magyarok múltját és a falu neves szülötteit, dr. Vargha Károly Zselic-kutatót és dr. Szirmayné Bayer Erzsébet festőművészt. A második helyiségben a XX. század eleji német tisztaszoba látható. A gyűjteményben sok kegytárgy, szentkép látható. Babákon mutatják be a szentlászlói viseletet („rozmaringos menyasszony és vőlegény”, kisgyermek, fiatal- és idős asszony viselete). A népviseleti darabok között különösen szépek a tutyik sokféle mintázatukkal. A harmadik teremben a mindennapok régi használati tárgyai kaptak helyet funkciójuk és anyaguk szerinti elrendezésben.
Római katolikus templom
A községnek már 1738-ban fatemploma állt. 1789-től kihelyezett káptalanság működött itt. 1821-ben önálló plébánia lett.
Az 1738-ban épült fatemplom helyén áll a mai 22 m hosszú, 8,5 m széles 5,5 m belmagasságú és 20 m magas tornyú templom, amelyet 1821-ben szentelték Szent László király tiszteletére.
A közel kétszáz éves épület állaga a 80-as évektől sokat romlott: a tető beázott, a torony, amely nem volt összekötve az épülettel, elvált a templomhajótól, 43 centiméternyit dőlt keleti irányba. A 9,5 cm-es süllyedése miatt pedig bemozdult a karzat, alá kellett dúcolni, veszélybe került az ott lévő Angster-orgona is, megrepedeztek a falak, a deformáció miatt megfeszült a tetőzet lécezése, a torony életveszélyessé vált. Ehhez több tényező járult hozzá: a csapadékvíz nem megfelelő elvezetése, a templomkörnyéki úttest alá nyúló pincék, a megnövekedett gépkocsiforgalom. Körültekintő felmérő munka után vasbeton cölöpökkel állították meg a torony további dőlését. "Visszahúzatni" már nem lehetett a templomhajóhoz. Sokat foglalkozott ezzel a sajtó: "Örökké ferde marad Szentlászló katolikus templomának tornya. Akár a pisai ferde torony". Az építmény teljes felújítása több mint 10 millió forintba került. Széles összefogásra volt szükség ahhoz, hogy az anyagi erőforrás megteremtődjön.
A helyiek, a püspökség, az egykori szentlászlóiak és más támogatók révén 2002-ben megtörtént a templom teljes körű felújítása (a torony, a falak helyreállítása, a teljes tetőszerkezet, a nyílászárók, a toronyórák cseréje és a parkosítás).
2002. szeptember 22-én került sor a felújított templom megáldási ünnepségére, amely a Szent László szobor és a világháborús emlékművek koszorúzásával, majd magyar és német nyelvű szentmisével kezdődött, melyet Mayer Mihály megyéspüspök celebrált. Nemcsak szentlászlóiak voltak jelen, hanem számos vendég az ország más településéről és a határon túlról is.
Világháborúban elesettek emlékművei
A templom mellett állnak a két világháborúban hősi halált halt helybéliek emlékművei is.
Szobrok
A község névadójának, Szent Lászlónak a bronzszobrát 1996-ban avatták fel, a millecentenáriumi rendezvénysorozat keretében. A szobor eredetije Győrben található, ez annak hiteles másolata. De nem csak Szent László szobra található meg a településen, hanem többek között Vanyúr István szigetvári szobrászművész 1998-ban, a kitelepítés 50. évfordulójára készített alkotása is: Anya gyermekével, amely a szeretetet és a megbocsátást hivatott kifejezni. De megtalálható Neopamuki Szent János és Dr. Vargha Károly szobra is.
Híres szülöttei
A település neves szülötte Szirmayné Bayer Erzsébet (1922-2005) festőművész, valamint Dr. Vargha Károly (1914-1993) tanszékvezető egyetemi tanár, a Zselic kutatója, a Baranyai Honismereti Egyesület első embere.
Szirmayné Bayer Erzsébet 1948-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként. 1972: Szocialista Kultúráért; 1996: „Szentlászló községért” kitüntetést kapott. Pályafutását Dombóváron középiskolai tanárként kezdte, majd a kaposvári Tanítóképző Főiskola oktatója lett. Mindegy 800 önálló és csoportos kiállítása volt; tájképeket, portrékat, csendéletet, enteriőröket, életképeket festett, alkotásait mély átélés és színgazdagság jellemzi.
Számos képet festett Szentlászló életéről. A képeket a könyvtárban és a tájházban őrzik, a község múltjáról mesélnek.
Dr. Vargha Károly először a szigetvári állami polgári fiúiskola diákja volt, ezután a pécsi Püspöki Tanítóképző Intézet növendéke lett, ahol színjeles tanítói oklevelet szerzett. Ezt követően magyar-német-történelem szakos tanárként diplomázott a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán. 1938/39-ben magyar állami ösztöndíjasként a berlini Collegium Hungaricum tagja volt. 1941-ben a Szegedi Tudományegyetemen bölcsészettudományi doktorrá avatták német nyelvtudományból és irodalomból, valamint pedagógiából „summa cum laude” fokozattal. Doktori dolgozatát a dél-keleti Zselicről írta. Tanárként az alábbi helyen működött: Királyi Katolikus Intézet, Szeged; Állami Tanítóképző Intézet, Kőszeg; Állami Tanítóképző Intézet, Baja; Állami Tanítóképző Intézet és Líceum, Pécs; Szakérettségis Tanfolyam, Pécs. 1951-ben áthelyezték a pécsi Pedagógiai Főiskola magyar nyelvi tanszékére. 1956-ban megbízást kapott a főiskola nemzetiségi némettanárokat képző tanszékének megszervezésére és vezetésére. 1993. március 18-án hunyt el, Szentlászlón helyezték végső nyugalomra.
Kulturális örökség- Mondagyűjtemény
Zöcskei Romok
Túl az Almás partján, hol az erdő zöldell,
S bükkfák zúgnak együtt évszázados tölggyel,
Zöcske dombján ott-fönn régi romok vannak,
Templom-romnak vélik, mondják, ennek, annak,
Keresik a titkot régi idők óta,
S most is épp csak sejtik, mi az igaz róla,
Mit sem mond az írás!... Ám a vének ajka
Így fűzi a titkot arany-igaz dalba:
Száz vagy több száz éve fönn az erdős völgyben
Láng lobbant a földből piros-fehér-zöldben.
Mi volt annak titka? Meglátszott a füstben:
Pénz van, kincs a mélyben, nagy elásott üstben!
Templom állt ott egykor, hirdették a fények,
Templom melyben elhalt akkortájt az ének,
Törökök, hogy hízva magyar népünk vérén
Pénzt ástak el titkon itt a templom mélyén.
Száz vagy több száz éve fönn a lankás völgyben
Fölcsaptak a lángok piros-fehér-zölden,
Gyermek, felnőtt s agg is Szentlászlóról sorra
Ment, elindult nézni, hogy’ állt a tűz dolga.
Kósza hírnek mindig messze ér a vége:
Almamellék hallja, s annak is jő a népe!
Zsifkó Jancsi mellett három fia lépdel,
Jönnek kincset ásni. – Ásnak nappal, éjjel.
Hetedig nap éjjel nagy, telt üstre lelnek.
Arany s ezüst benne! Most kapnak csak kedvet!
Fölkiált az egyik: „Itt van, Itt van, éljen!
Megvan, íme, végre!” – S fogják máris szépen!
Fogják? – Fogták volna! – Eltűnt a telt katlan,
A megszólalt ifjú arcán pofon csattan,
Orron esik tőle szegény Zsifkó Tóni,
Pár fogát kiköpi. Nem mer senki szólni!
Mennek haza csöndben ős Almamellékre,
Tudják: „Szótlannak több a szerencséje!”
Megvolt már a nyitja, kincset hogyan ásnak,
Hej, de mit ér mindez?! Késő már a bánat!
Ők szenvedtek érte, s fölhasználták mások:
„Szótlan, serény munkán áldás van, nem átok!”
Kiásta a kincset, - ez a rege vége, -
S gazdag lett a csöndes Hornung-család népe.
Zöcske dombján ott fönn népek most is járnak,
S nem tudják, az erdő mire vet ott árnyat!
Kevés ajak kérdi, emléket hol lelhet,
Kevés ember áll meg romok helye mellett!
Pedig hát, ha nem üst pénzzel színig töltve,
Nagy magyar kincs süllyedt mégis ott a földbe!
Kincs, mely kemény kőből szép regévé porladt,
S így ád régi harcról hírt az utókornak!
Forrás: Régi regék Zrínyi földjén. Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006. 23-24.